Táncóra és lecsó

A fotózott térképeknek köszönhetően az eltévedés helyett mára inkább a táncórát iktattam be mint izgalmas programot. Gyönyörű környéken gyönyörű tánctermek – bár ott táncolva már felmerült bennem, hogy a balett szőnyeget 1-2 méterenként összekötő kiálló cucc nem kifejezetten praktikus, sőt egészen veszélyes, de ez ugye kívülről nem volt még egyértelmű. De ne szaladjunk rögtön a táncteremig, mert előbb még az öltözőhöz másztam meg az itt megszokott meredek lépcsőket, majd majdnem ki is fordultam onnan bocsánatkérve, mert egy srác ült bent, de aztán megláttam két lányt is. Kétséget kizáróan épp öltöztek (a srácot kivéve, aki csakúgy ücsörgött). Első ledöbbenésemben vissza is fordultam, ám hamar meg kellett állapítanom, hogy az egyetlen öltözőnek látszó helyiség bizony épp ott található a lépcsősor végén. Könnyen észrevehető egyébként, mert ajtó felszerelésével nem bíbelődtek. Ekkor komolyan megfontoltam, hogy hagyom a próbaóráért(!) előre kifizetett 15 (igen, annyi, és nem, nem éri meg) eurómat, és ezúttal hiszek az első intő jelnek… de persze az ember nem adhatja fel csakúgy, elvégre ott a mosdó, amiből külön női is van, bizonyám (mert az ücsörgő csávó előtt történő átöltözés nem merült fel – nyilván véletlenül a tükröt az egyébként méretes öltözőben gondosan úgy helyezték el, hogy ha a csávó a szemközti sarokban ül - és vajon hol ült? -, gyakorlatilag lehetetlen akár elfordulva is öltözni a helyiség bármely pontján).

Azért még megkérdeztem egy épp balett órára igyekvő csajt (illetve valószínűleg a mesternőt), hogy vajon ez itt normális-e, és hogy valahol nincs-e mégis elrejtve egy-két kevésbé koedukált öltöző, amire felvilágosított, hogy „Welcome to Amsterdam.” Megköszöntem neki szépen, majd a mosdóban átöltöztem, és leballagtam az órára. Ott a végére megvilágosodott előttem, miért nincs szükség a külön öltözőkre, pedig egészen biztatóan indult a dolog (de legalábbis legördültünk). Hiszen ha az ember nem izzad meg az óra alatt, akkor minek vegyen át mondjuk egy pólón kívül bármit is? Az órát tartó csajszi egyébként rettentő ügyes, ami annál is bosszantóbbá tette az egészet, mivel az odajáróknak – bár ezt velük valószínűleg nem közölték – esélyük sincsen bármiféle hasonlót megtanulni, legalábbis ott biztosan nem. Érvényesült a fél óra bemelegítés, egy óra tánc elve, ahol is a konvencionális egy-két-há négy-öt-hat helyett inkább a zene szövegére számoltunk, azaz minden mozdulat egy szótagra következett, miszerint „I” kilép „want” fordul „to” gurul és így tovább, és így tovább. Ha mégis be kellett számolni, a hat helyett valahogyan sikerült nyolcig, de ez ugyebár apróság, mit nekünk számok, amikor van „pa” meg „tirim” a zenében – persze négyre és hatra –, de az nem elég modern egy ilyen órához. Javításról szó sem volt; a csaj, akin egyébként szerintem eggyel kevesebb ruhadarab volt, mint az elvárható (bár ez ugye Amsterdam, így nem tudhatom), minden alkalommal velünk csinálta, kettőt kivéve, amikor is az instrukció szerint mindenki vigye bele az érzéseit a táncba. Egy szó, mint száz, betévedtem egy hetente-egyszer-érezzük-magunkat-jól című órára, ahol az oktató csajon és egy másikon kívül nem rendelkeztek a résztvevők alapokkal (ja, meg rajtam kívül is, azt hiszem). A helyet egyelőre nem írom le egy óra miatt, de legközelebb először kívülről nézek meg egy balett órát, pénzt pedig addig nem adok érte. Ha az is ilyen, és nem találom meg Amsterdam Bakóját záros határidőn belül, akkor marad az itthon tréningezés, amihez az erkély egyébként elég nagy, bár egy picit túl átlátszó…

Ja, és lecsó. Tojásos lecsót csináltam, teljesen tökegyedül, mert Lenát csak ma este értem itthon vele (magányos vacsihoz nem kezdtem volna bele 10-kor), és neki is nagyon ízlett, újra is szedett, így végül a háromnak szánt adagot ketten elpusztítottuk. Egy evőeszközt sem törtem ketté, és a villát is megbocsátotta (nem tartott soká, plusz mint rájöttem, itt minden evőeszköz rózsaszín). 

Holnap céges barbecue az igazgató kertjében - reméljük, az eső megkímél minket jelenlététől. A kollegák még mindig jófejek, a munka egyre kevésbé ijesztő, de erről megint csak később, mert aludni viszont nincs elég időm. Még mindig.